Ütős sportok napja Sepsiszentgyörgyön
November 6-án, vasárnap, amikor a hideg miatt egyre kevesebb a lehetőség a mozgásra, megnyitják kapuik a közönség előtt a város ütős sportpályái. Reggel 10 és este 18 óra között aktív szórakozásra kínál lehetőséget a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az Equites Egyesület közös szervezésében létrejött ütős sportnap.

Vasárnap kortól, erőnléttől és gyakorlottságtól függetlenül mindenki szabadon ütögethet, tanulhat a profiktól és összemérheti ügyességét nyílt versenyben más vállalkozó szellemű amatőr sportolókkal. A négy ütős sport, a tenisz, tollaslabda, asztalitenisz és squash bármelyikét ingyen ki lehet próbálni ezen a napon.

A résztvevők magukkal hozhatják kedvenc ütőjük és szerencsés labdájuk, aki pedig felszerelés nélkül érkezik, az kölcsönveheti a szervezők által biztosított sportszereket. A fallabda és tollaslabda pályákra kizárólag váltócipőben lehet bemenni.

A rendezvény négy helyszínen zajlik: a tollasozókat a Mikes Kelemen Főgimnázium tornatermébe, a pingpongozókat a BoBowlingba, a teniszezőket a piac melletti pályáknál és a fallabdával ismerkedni vágyókat pedig a városi uszoda emeletén várják a szervezők. Délelőtt 10 és 13 óra között edzők és profi játékosok segítenek elsajátítani az ütős sportok fortélyait és lehetőség nyílik barátságos ütögetésre is, majd 13 órától megkezdődik a nyílt bajnokság, amire bárki szabadon benevezhet.

Az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében zajló rendezvény célja a tartalmas szórakozás, valamint a testmozgás népszerűsítése. Az ütős sportnapba bekapcsolódó szervezetek a Kovászna Squash Sport Klub Egyesület, Electrica Sport Klub Sepsiszentgyörgy, Szentgyörgy Sárkány Sport Klub, Tenisz Klub Trio Egyesület Sepsiszentgyörgy.

Partnerek: BoBowling, Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság, Mikes Kelemen Főgimnázium.
Oktatók: Simon Teodor – asztali tenisz, Bara Hunor - fallabda, Sztolyka Péter - tollaslabda, Szabó Zsolt - tenisz




<< vissza